Életszínvonal - 2016

A 2016-os adatok. Ez az a statisztika, ami sokat mond, ezért sehol sem lehet megtalálni ebben az alakban, A havi súlyozott nettó bérek Európában. Havi alatt azt értem: az éves bér 12 részre osztva, ez azért szükséges, mert egyes országokban van 13., 14., stb. fizetés is. Kizárólag a bérek lettek figyelembe véve, azaz nem munkából származó jövedelmek nem, azaz se a tőkejövedelmek, se a segélyek nem számítanak bele. Nettó alatt az értendő: amit a dolgozó kézhez kap minden kötelező levonás után. Mivel az árszint nem azonos az egyes országokban, súlyozni kell az adatokat, azaz a nettó bérek vásárlóértéke szerepel a térképen. Az egyszerűbb összehasonlítás céljából nem magukat az adatokat adom meg, hanem az EU-átlaghoz viszonyított százalékot. Mivel a cél elsősorban nem a gazdagok, hanem a szegények bemutatása, a szegényeket bontottam fel több csoportra. Egyes adatokon meglepődtem, pl. azon, hogy Szlovákia Magyarország mögött végzett. Az eltérés valójában minimális, Mo. szintje 70 %. míg Szlovákiáé 69 %, de éppen itt volt egy csoporthatár. Érdekesség: 2 nyugati EU-tagállam van, mely az EU-átlag alatt van: Görögország és Portugália, s egyetlen keleti EU-tagállam sincs az átlag felett, ezt egyébként legjobban Szlovénia közelíti meg 89 %-os eredményével. Az EU két szélsősége egyébként: Luxemburg (159 %) és Bulgária (57 %). Magyarország a 28 EU-tagállam között a 21. helyen van, a 11 keleti EU-tagállam között pedig a 6. helyen.

EU-átlag feletti szint: sárga - 90-99 % közti szint: nincs - 80-89 % közti szint: középkék - 70-79 % közti szint: világoszöld (Magyarország e szint legalján van) - 60-69 % közti szint: rózsaszínű - 50-59 % közti szint: sötétzöld - 30-49 % közti szint: sötétkék - 30 % alatti szint: piros - fehér szín: nem európai ország vagy nincs adat

4
https://bircahang.blogstar.hu/./pages/bircahang/contents/blog/41460/pics/1503235071_800x600.png
életszínvonal,gazdaság
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

A bejegyzésre 4 db hozzászólás érkezett!
CsipkeRózsa 2017-07-29 02:33:57
Elfogadom a két hozzászólását.
Válaszolok
ZorróAszter 2017-07-29 00:45:44
Ha nem MaxVal számolt el valamit, akkor ennek az lehet az oka, hogy rengeteg facér lengyel dolgozik külföldön, aki hazautalja a fizetése nagy részét.Szlovénok és csehek meg nem.De ez nem önálló versenyképes lengyel iparág.
Válaszolok
ZorróAszter 2017-07-29 00:41:01
Kedves CsipkeRózsa!Most az egyszer vitatkoznom kell Önnel. MaxVal mindig elrontja a szinezéssel a jó és érdekes térképeit is.Itt is jobb lett volna egy szín kivilágosodó árnyalatait használni, mert így borzasztóan áttekinthatetlen.Tartalmilag:Eszerint Csehország egy szinten van Magyarországgal és Lengyelország jobb helyzetben van.Szerintem nem. A híradások nem erről szólnak. A híradások szerint Magyarország Lengyelországgal van egy szinten, és Csehország jóval magasabban.
Válaszolok
CsipkeRózsa 2017-07-29 00:26:45
Ez a kidolgozás a saját készítésed? Nagyon jó kimutatás, mert a lényeget megmutatja. Megvárom a 2017-es összehasonlítást is(majd).
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?