A sajtószabadság elleni EP-határozatról


November 23-án az Európai Parlament határozatot fogadott el a sajtószabadság ellen. A határozat teljes szövege itt található.  Lényegében a határozat része az oroszellenes hisztériakampánynak. A 750 EP-képviselőből a szavazáson 691 vett rész, közülök 304 igennel szavazott, 179 nemmel, 208-an pedig tartózkodtak. De érdekes megnézni, hogy mi a szavazás eredménye frakciónként. Jelenleg az Európai Parlamentben 8 frakció van + vannak függetlenek. 7 csoport esetében volt érezhető a jelentős mértékű egyetértés. szvz A két jobbközép frakció, az EPP - Európai Néppárt - és az ECR - a konzervatív tömb - hatalmas arányban igennel szavazott. A kommunista frakció (GUE) és a két újjobbos frakció (EFDD és ENL) hatalmas arányban nemmel szavazott, ugyanez a helyzet a függetlenekkel is. (Az ENL és a függetlenek 100 %-ban szavaztak nemmel!) A balközép frakció (S&D) volt az, mely többségében tartózkodott. A zöldeknél (EFA) egyhe többsében volt az igen szavazat, míg a liberális frakció (ALDE) erősen megosztott volt. Az EP-ben Magyarországnak 21 képviselője van:
  • Fidesz: 12 - mind az EPP tagjai,
  • Jobbik: 3 - függetkenek,
  • MSZP - 2 kéviselő - a S&D tagjai,
  • DK - 2 kéviselő - a S&D tagjai,
  • Együtt-PM: 1 - az EFA tagja,
  • LMP: 1 - az EFA tagja.
A két DK-s képviselő igennel szavazott, azaz szembement frakciójuk többségi álláspontjával. Velük szemben a két MSZP-s képviselő tartózkodott. A két magyar EFA-képviselő közül az Együtt-PM képviselője igennel szavazott, míg az LMP-s képviselő tartózkodott. A három jobbikos képviselő közül kettő nemmel szavazott, egy nem szavazott. Az összes fideszes képviselő részt vett a szavazáson és igennel szavazott, Az EP szavazáson tehát koalíció alukult kis a Fidesz, a DK és az Együtt-PM között, míg ennek ellenzéke a Jobbik, az LMP és az MSZP. Látható jól: a Fidesz azonnal meghajol a brüsszelita nyomás előtt, amikor az megjelenik. Ezért is óvatosnak kell lenni a Fidesszel. Sose mondjuk jónak, mert nem az. Esetleg lehet kisebbik rossz, de szavazni rá csak orrcsipesszel! Összahasonlítás a bolgár helyzettel. Bulgáriának 17 képviselője van az EP-ben:
  • ALDE: 4 képviselő - ezek mind a török kisebbségi párt képviselői, mind a négyen tartózkodtak.
  • ECR: 2 képviselő - az egyik tartózkodott, a másik nem vett részt a szavazáson,
  • S&D: 4 képviselő - mind a négyen nemmel szavaztak,
  • EPP: 7 képviselő - 5 igen szavazat, 1 tartózkodás, 1 képviselő nem szavazott.
https://bircahang.blogstar.hu/./pages/bircahang/contents/blog/32865/pics/1483256295_800x600.png
demokrácia,európai parlament,politika,sajtószabadság
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?